Beszámoló a pilisi csupapiros túránkról
Kedd este volt, amikor elköszöntem Valériától, a Piliscsabai Természetjáró Egyesület egyik kedves tagjától, kezemben a Pilisi CsupaPiros jelvényszerző túra teljesítőinek kijáró oklevelekkel, kitűzőkkel, és a kiránduláshoz kötődő tárgyi emlékek srát még tovább gyarapító, aláírt, bélyegzett igazolófüzetekkel. Órámra tekintettem, majd elmosolyodtam. Fél nyolc alig múlt, azaz szinte percre pontosan 3 napja már, hogy Eszter, Réka és András társaságában megérkeztem Esztergom városának vasútállomására. A 6. pecsét beszerzése aznapunk legnagyobb kihívását jelentette talán.
2017-ben, Molnár Péter barátommal közösen jártam végig az ugyancsak a PITE által megálmodott, 164 km-es Pilisi Vándorlás útvonalát, és akkor még az állomás épületének a falán szakítottuk át a célszalagot. Persze, a felújítás! ... csaptam homlokomra, nyilván az új homlokzatra már nem engedélyezett a stempli felszerelése. Mit is mond az itiner? Aha ... szemben lévő söröző. Ott nincs! Érdeklődés az állomáson dolgozóktól: jelentem, eredménytelen. Vissza a krimóhoz. Vagy egy feles így közel húsz év kihagyás után, vagy megtalálom, nem érdekel, de itt és most vége lesz, csak az a kérdés, hogy nekem, vagy a túrának. Na, ez a forgatókönyv már motivált annyira, hogy a talajtól vett térdmagasságban rögzített, a "balladai félhomály" által rejtegetett fadobozt megtaláljam. A guggolás egészen könnyen ment, úgy látszik, sokat segített, hogy az utolsó 50 percet - távra lefordítva körülbelül 4,5 km-t - kizárólag vízszintes, és lejtős úton tettük meg. Lámpa csak azon a szakaszon szükségeltetett. Bizony, voltunk olyan ügyesek, hogy már a Vaskapu turistaház előtti teraszról nézhettük a bíbort öltő égboltot, annak színét, fényét tükröző, ezáltal kékszalag küllemét napkeltéig elvesztő Dunát. Vaj' milyen címen született volna meg Johann Strauss leghíresebb zeneműve, az An der Schönen blauen Donau, ha e látvány ihleti meg őt?
Mintegy 1 órával később egészen más arcát mutatta meg a táj. Méltóságához illő díszvilágítás fénysugaraiban fürdőző Bazilika, a folyó két partját, az Anyaországot szülőföldemmel, Felvidékkel, kifeszített fényfüzérként összekötő Mária Valéria híd - meg kell hagyni, megható hangulat. Az ilyen, Isten teremtette szabad ég alatt megélt, elmerengő pillantaimban bennem szinte mindig megszólal Johann Pachelbel D-dúr kánon című mesterműve, és ez most sem volt másként. Természetesen azt sem fogjuk titokban tartani, hogy mi történt a köztes időben. A turistaház igazán kiváló vendéglátóhelyként üzemelő részén elfogyasztottunk egy könnyed vacsorát, ki gulyáslevest, ki (ha én nem) fokhagymakrém levest. Kellett az energiapótlás, Vaskapu nem adja meg magát könnyen keleti, dél-keleti irányból. Vízszintes, és rövid, de annál meredekebb részek váltogatják egymást Fári-kúttól. Kalóriahalmozásunkra azt is fel tudjuk hozni mentségül tisztelt bíróság, hogy már 10 km-re volt Pilismarót, a 4. bélyegzőpont, a tervezett, közbenső pihenőállomásunk. Mire e kegy? Tényleg érdemelünk ennyit? - tettem fel magamban e kérdéseket, mikor odaértünk.
Nem elég, hogy megkaptuk az első tavaszias hétvége kirándulásra tökéletes, verőfényes időjárását, még belecsöppentünk a helyi kolbász- és csülökfesztiválba is, melyen az ország egyik leghosszabb haját növesztő egyéne is tiszteletét tette. Piliscsaba kiváló zenészei szolgáltatták a magas színvonalú folklórt, így az életre keltett hangjegyek társaságában töltött regeneráció még jobb kedvre derített minket. Na, nem mintha jó kedv hiányában lettünk volna addig. Hogy is eshetett volna meg ez velünk, mikor elbűvölően szép helyeken fordultunk meg nemrég. Elég, ha csak azt mondom, hogy a Miklós-deák völgyi tavakat, a Hirsch-ormi és felső-ecset hegyi kilátópontokat, a XIV. században épült Pálos kolostor romjait egyaránt érintettük Pilisszentlélek óta? Amilyen kicsi, olyan bájos is egyben az a falu. A filmarchívumnak köszönhetően immáron örökéletű Teca kocsmája, mint forgatási helyszín, kihagyhatatlan pontja lett természetjárásunknak, és szívemre téve kezem vallom, nem csak azért, mert ott került füzeteinkbe a 3. igazolása becsületes úttartásunknak. Ropi majszolás közben jólesett visszagondolni arra, hogy a legmagasabb pont, vagyis Pilis-nyereg, egyúttal a szintemelkedés nagyobb része már hátunk mögött van. A csapat fiatalos lendületét bizonyítja, hogy fakultatív programként le- majd ugyanott rátérve a piros sáv jelzésre, oda- s visszasétáltunk a Legény-barlanghoz is. Impozáns alkotása a természet erőinek, ezt teljes egyetértésben állapítottuk meg. Akkor még pecsétekben igazán szegények voltunk, csupán egy árvult magányosan a második oldalon lévő táblázatban, s Piliscsév után várta mind az öt szomszédját.
Senki ne gondolja ám, hogy az út eleje unalmasan telt! Például az ország kevés kutyaparkolóinak egyikét is láthattuk! A környéken nagy elismerésnek örvendő, madárdallal bélelt pincesor, vagy a település vasútállomásáról a faluba vezető út, mely e friss reggelen, a horizonton még alacsonyan járó Napnak köszönhetően már-már szuggesztíven hatott, egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy egy kiváló túrát konferáljanak fel számunkra az elmúlt hajnal emlékfoszlányaiként ottmaradó páratakaró alatt szunnyadó hegyek. Nem okozott csalódást, olyannyira nem, hogy szerintem fogom még invitálni máskor is a TúraBarátokat egy közös teljesítésre. Persze lehet, hogy nem pont így fogunk elgyalogolni Piliscsévtől, Esztergomig, hanem mondjuk...visszafelé.
Ellopva a szlogent - tények, röviden: kissé több mint 36 km a táv, és kissé több mint 1300 méter a szintemelkedés (barlangkitérővel). Ezeket, és a szint-karakterisztikát nézve, éppen csak közepes nehézségű besorolást adnék a túrának (persze az én mércémen, nyilván van, aki még ennyit se, vagy éppen ellenkezőleg), rajt-cél megközelíthetősége vonattal egyaránt kiváló, útvonal szép, változatos, frissítésekre van lehetőség. Mindenkinek ajánlom, nyáron teljesítve könnyedén befejezhető világosban, reggeli indulást feltételezve. Csehov a következő szavakat adta Ványa bácsi című drámájában, Asztrov névre keresztelt szereplőjének a szájába: „Az embert ésszel és alkotó erővel áldotta meg az ég, hogy gyarapítsa azt, amit kapott, de mindeddig nem alkotott semmit, csak pusztított. Fogyton-fogy az erdő, elapad a folyó, kivész a vad, romlik az éghajlat, napról napra szegényebb és csúnyább lesz a föld." Ne késlekedjetek hát TúraBarátaim, Pilisi CsupaPirosra fel, és járjuk minél többször az erdőket, a mezőket, amíg tehetjük!
Kedves Résztvevők, Eszter, Réka, András! Köszönöm nektek a remek társaságot! Andrásnak külön is, hogy kétszer kisegítette az analóg nomádot, aki ezúttal sokkal inkább túratársként vett részt, mint túravezetőként. Végül annyit kérnék tőletek, hogy a vaddisznó - fatörzs és a muflon - varjú sztori azért maradjon közöttünk (vigyorgó hangulatjel)!
Román Attila