Menü
  • Gyalogos túraútvonalak Magyarországon
    2019. júl. 29
    0
    9023
    „Nem véletlenül járja a mondás, hogy ha valakit igazán meg akarsz ismerni, akkor vidd el a hegyre. Minél magasabbra megyünk, annál több réteget veszünk föl, de a lelkünk egyre meztelenebb lesz. Oda annyi cuccot viszünk, hogy nem fér bele még egy álarc is.”
  • A Fehér Barátok nyomában
    2019. jan. 17
    0
    1965
    Mint sokan mások, én is az emóciók áramlataira bízva magam szeretek a múlt emlékei felé hajózni. Ennek oka egyszerű; a visszaemlékezés horgonyait mindig az élmények óceánjába vetjük. Akár fotóink, akár a belső mozigépünk által lelkünk vetítővásznán megjelenő képek segítségével idézzük fel azt, ami „volt”, sosem a konkrétan látható, mérhető, definiálható tulajdonságain keresztül tesszük valójában. Sokkal inkább akörnyezetében megélt érzelmeink újjászületése adja a nosztalgia egyedi csodáját. Ha e túrának az érzéseit kettő mondatban kéne összefoglalnom, akkor Molnár Péter barátomat idézném: „Nincs olyan hely a Földön ahová ne lehetne futva eljutni! Minden távolság csak idő és barátok kérdése.” Január 12-én, szombaton – melyre a kalendáriumok igazi téli napként fognak visszaemlékezni –, azzal a gondolattal tértem nyugovóra, hogy olyan hely sincs a glóbuszon, ahová túrázva ne lehetne eljutni. Csak legyen rá elég idő, és legalább egy (Túra)Barát. (Román Attila)
  • Évindító hótalpas túra az Alacsony-Tátrában
    2019. jan. 11
    0
    2316
    Nem sok jóval kecsegtetett az időjárásjelentés a túra előtti napokban. A Magas-Tátrában hóviharok, lavinaveszély, orkán erejű szélről szóltak a hírek, és persze "senki ne induljon útnak". A meteo-t figyeltük szinte óránként, vajon mi várható az Alacsony-Tátrában: szombatra hóesés, de még tűrhető szélerősség, vasárnapra nagy szél, de némi napsütés...A túrabarátok nem ijednek meg a saját árnyékuktól, így péntek este vidáman nekiindultunk Maluzsina falu felé.
  • Kilátó Egerre, a Nagy-Egedről
    2018. nov. 19
    0
    2337
    Egy maroknyi békéscsabai csapat az utolsó szép őszi szombaton eljutott a Bükkbe, hogy más szemszögből is rálásson a történelmi városra.
  • Csúcsra járatva
    2018. nov. 16
    0
    2594
    "Elballagok lombhullásban, köd előttem, köd utánam." - mondja a nóta, amit akár mi is fújhattuk volna. Mert bár kelet felé tartva az autópályán, szinte tolta maga előtt a kisbusz orra a "tejsűrűt", 1000 méter feletti magasságba érve a TúraBarátok felett az ég kék, a napsütés pedig kápráztatóan fényes volt. Mintha minden nekünk akart volna kedvezni. Több hónapnyi felújítási (kényszer)szünet után aznap nyitott újra a kilátó, melynek "nyakában" kialakított körpresszóban ülve, üvegablakokon keresztül csodáltuk a páraleplet átszakító csúcsokat. A Sas-kőnél pedig olyan állatokkal találkozhattunk, amire egyikünk sem számított. Hogy mivel is? Megtudhatod a részletes élménybeszámolóból! (Román Attila)
  • Dolomitok, a naplemente vörösében izzó hegycsúcsok
    2018. nov. 10
    0
    2227
    A dolomitokban október az igazi pihenés ideje: a nyári turisták már elvonultak, és a síelők hadai még nem érkeztek meg! A síliftek állnak, a hütték szunyókálnak. Csönd ül a hegyeken, amelyek azonban a legszebb arcukat mutatják ilyenkor: a fenyvesek vörösben pompáznak, ahogyan megbújnak a hatalmas sziklaormok között. Felejthetetlen volt ez a három nap: csak mi és a természet......
  • Szurdok és csúcs-túra a Királyerdőben
    2018. okt. 02
    0
    2237
    Az ősz eleje ideális szokott lenni a túrázóknak. Szeptember 22-én is minden adott volt egy nagyszerű Erdélyi gyalogtúrához. Ezen a napon nem is egy, hanem két túra fért egy napba, a Királyerdő-hegység közepén! A Túrabarátok csapata jókedvűen indult Békéscsabáról és ez egész nap ki is tartott.
  • Alacsony Tátra két csúcsa egy csapásra
    2018. szept. 24
    0
    2673
    Minden relatív!
    17 ember Magyarországon úgy kezdi a 2018. szeptember 24-i hétfői szeles, esős, hűvös munkanapot, hogy egészen mást jut eszébe arról a szóról, hogy ALACSONY, mint eddig. Pénteken ez még nem így volt, akkor ez a 17 ember még nem tudta, hogy egy szó jelentése a fejükben alapvetően megváltozik. Nem, nem arról van szó, hogy ők most tanulnak magyarul és a hétvégén az volt a lecke, hogy ezt a szót tanulják meg, alkossanak vele mondatot, gyakorolják a kiejtést meg ilyenek. Szó sincs róla - egész más történt, elmesélem.
  • Rudlik és kondák, avagy Dunatáji szafari
    2018. szept. 05
    0
    2746
    Lehet-e szép egy túra, ahol nemhogy dombra, de még egy hantra sem léphet fel a lelkes természetjáró? Vagy lehet-e élvezetes egy 20 km-nél is hosszabb gyalogolás, ha végig egy párakupola alatt kell azt megtenni? Hol született a legendás bajai halászlé, és mi a "titkos" receptje? És ... vajon mit nézett Orsi távcsővel? Gemencen hagyott nyomainkat követve lépkedjen betűimen szemed, majd tekintsd meg a képgalériát! (Ha nem kapsz minden kérdésre választ és kíváncsi maradtál, az a legjobb jele annak, hogy legközelebb velünk kell tartanod!) Román Attila
  • Augusztusi panoráma Vadálló-kövekkel
    2018. aug. 11
    0
    2722
    Nehezen teltek a helyek a meghirdetett túrára, hisz közel 40 fokban csak a legelszántabbak mennek a meredek sziklák felé...ők viszont megkapták az égi áldást, megérkezett a várva várt eső...
  • Gyalogtúra az Ökrök-vízeséshez
    2018. júl. 24
    0
    3028
    Ha Erdély, akkor hűs fenyvesek, szirtek és vízesések... Július 21-én sem volt ez másként, az egész családot várta a Királyerdő-hegység erejéről híres Ökrök-vízesése. Aki még nem volt a vidéken,az a Túrabarátok csapattal fedezte fel először egy kis izommozgató túra keretében!
  • Vadászbőrben Spartacus útján
    2018. jún. 22
    0
    3837
    Júniusi eSense gyalogtúránk izgalmas helyszínre kalauzolta a résztvevőket. Két esős időszak között - kicsit párás-fülledt időben- sikerült végigjárnunk a gyönyörű Spartacus-ösvényt. Túratársak élménygazdag beszámolóját fogadjátok sok szeretettel.
  • Séf ajánlata: tihanyi levendulás gejzír, Túrabarát módra
    2018. jún. 06
    0
    4040
    Túlzás nélkül állíthatom, onnantól minden egyes kilométeren találtunk valami unikális élményt jelentő természeti csodát. Hatalmas gejzírkúp tetejére másztunk fel, hűsöltünk a Hármas-hegyi-átjáróbarlangnál, belefeledkeztünk a Külső-tó, apátsággal koronázott, festménybe illő megjelenésébe, erdei szamócát falatoztunk, levendulaültetvények mellett szó szerint kézzel fogható közelségben haladtunk el, lábainkat árvalányhaj simogatta.
  • Vár Rám, Dobogókő
    2018. máj. 22
    0
    3757
    Túránk jó példa arra, hogy a népszerű helyre tervezett közös program egyik fontos kelléke a jó időzítés! A túraútvonal szinte csak a mienk volt,úgy tűnt, a gyakorlott csapat előtt nincs akadály..
  • Családi madárles Ócsán
    2018. máj. 03
    0
    3328
    Ezen a hétvégén túrázó csapatunknak fantasztikus élményben volt része. Az ócsai Madárvártán a háborítatlan lápvidék természetes környezetében figyelhettük meg a területen élő madárvilágot és a lápvidék jellegzetes növényzetét. Gyereknek, felnőttnek egyaránt életre szóló élményt adott a szárnyasok közelsége, a gyűrűzés technikájának és okának megismerése. Ám a település, mint megtudtuk, nem csak erről híres...
  • Északi portya a Salgói Vár környékén
    2018. márc. 14
    0
    4129
    Újabb országrész meghódítását terveztük, teljes létszámmal ebben a zimankós időszakban. Nagy várakozással, felkészülten vágtunk neki a túrának, két várat is megnézünk! Mindenre gondoltunk?...
  • Normafától a Mont Blanc-ig
    2018. feb. 28
    0
    2204
    Kellemes téli kirándulásban volt részünk ezen a februári hétvégén. Bár az indulás helyét át kellett szervezni a Fogaskerekűhöz, ez jól sikerült, és mindenki időben a találkozó helyén volt. A csapat kellemesen „összerázódott" a Fogaskerekűn a Széchenyi-hegyi végállomásig, a zakatolástól egymás hangját alig hallottuk.
  • Október végén a Vértes
    2017. nov. 16
    0
    3518
    Októberben Tóth Gábor vezette a csapatot a Vértes Panoráma útján, a ködben úszó móri völgy fölött. 137 lépcsőt megmászva bevettük a magas Csókakő várát, majd a Szappanos-völgy avartól rozsdálló völgyében sétáltunk vissza Csákberénybe. Igazi terápiás séta volt az őszi erdőben.
  • Hűvösvölgyi kirándulás
    2017. szept. 11
    0
    2317
    A Budapest Bank Túrabarátok Köre Gyurász Gábor jogász kollégánk vezetésével ezúttal egy főváros közeli túrára invitál benneteket. A túra kiindulási pontja Nagykovácsi. A plébánia elől indulva kezdetben enyhébb, majd egyre meredekebb emelkedők leküzdése után elérjük a Budai-hegység legmagasabb pontját, az 559 m magas Nagy-Kopaszt.
  • Gerecse Túra Térben és Időben
    2017. szept. 06
    0
    3371
    A TúraBarátok körének július 15-i túrájáról Román Attila (bankbiztonsági munkatárs, túravezető) beszámolóját olvashatjátok a gerecsei teljesítményről, ahol 25,5 km távot és 800 méter szintemelkedőt tettek meg a résztvevők
  • Bakonyi szurdok túra a betyárok nyomában
    2017. szept. 04
    0
    3650
    Mottó: „ … amikor az ősszellemek a maguk tájaira száműzötten már csak tompa hangon, a messzi távolból szólnak majd az emberekhez, amikor kiszakadva a harmónia világából, csupán végtelen vágyakozás ad majd homályos hírt ama csodálatos birodalomról, amelyben laknia egykor megadatott … „ (E.T.A. Hoffmann: Az arany virágcserép)
Címkék