Gyalogos túraútvonalak Magyarországon

2019. július 29.
5367
Gyalogos túraútvonalak Magyarországon

„Nem véletlenül járja a mondás, hogy ha valakit igazán meg akarsz ismerni, akkor vidd el a hegyre. Minél magasabbra megyünk, annál több réteget veszünk föl, de a lelkünk egyre meztelenebb lesz. Oda annyi cuccot viszünk, hogy nem fér bele még egy álarc is.”

Nedeczky Júlia

Mai, rendkívüli módon felgyorsult és rohanó, ám általában mégis mozgásszegény világunkban különös jelentőséggel bír, hogy amikor csak tehetjük, elménket lecsillapítsuk, izmainkat igénybe vegyük és tüdőnket megtöltsük friss, oxigéndús levegővel. Egy-egy hosszabb séta a természetben, egy gyalogtúra, vagy kirándulás kifejezetten hasznos tevékenység bármely korosztály számára.

A Túrabarátok kezdetben kicsiny, de mára már egyre nagyobb létszámmal működő csapata azt a nem titkolt célt tűzte ki maga elé, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a természetjárást. Hisszük, hogy a természet megismerése és a túrázás szeretete egy olyan egyedülálló közösségi élményt képes nyújtani, mely mindenki számára teljes kikapcsolódást és felüdülést jelent.

Célunk tehát, hogy minél több természetbaráthoz eljussunk és minden korosztálynak megfelelő kirándulási- és egyben aktív, a szabadidő egészséges eltöltését lehetővé tevő alternatívát tudjunk nyújtani. Ehhez a gyalogtúra útvonalak széles spektrumát kínáljuk.

A gyalogos útvonalak Magyarországon egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a hazai és a külföldről hazánkba látogató kirándulók körében egyaránt.

Szeretnénk kiragadni néhányat azok közül a gyalogtúra és bakancsos túra útvonalak közül, melyeken reményeink szerint Veled is találkozhatunk a nem is olyan távoli jövőben. Minden túra mellett elolvashatod a túravezető bemutatkozását és külön jelezzük a nehézségi fokot, így könnyen kiválaszthatod a számodra legideálisabb túrát. Mint mindenben, itt is érdemes a fokozatosság elvét követni! Az általunk megjelölt nehézségi fok tükrözi, hogy az adott gyalogtúra útvonalak hány kilométer hosszúak, ezeket milyen tempóban fogjuk megtenni, mekkora meredekségű emelkedőkön mászunk majd fel, illetve ereszkedünk alá, elég-e egy átlagos edzettségi szint, vagy a túra napjáig ajánlatos-e erőnléti edzésekkel felkészíteni a szervezetedet a megmérettetésre. A túra helyszínének kiválasztása után ne hagyd ki a túrafajta beállítását sem, hiszen több lehetőség közül választhatsz! Szervezünk kifejezetten gyermekeknek és családosoknak összeállított sétákat, történelmi barangolást, az élővilág közelebbi megismerését célzó tematikus kirándulást, lazább és sportosabb utakat, Illetve a bakancsos túrák mellett az extrém kihívások is megtalálhatók: például a siklóernyős túra. Természetesen a gyalogtúra – bakancsos túra útvonalaink repertoárját folyamatosan bővítjük.

Tekintsd meg gyalogtúráinkat

Nézzük csak, hogy milyen utakra invitálunk Benneteket!


Területi elhelyezkedés mentén csoportosítottuk túráinkat, mely jórészt illeszkedik ahhoz a tájegységbontáshoz, amit annak idején a földrajzórákon jól a fejünkbe véstek.

  • Budai-hegységtől Börzsönyig (Északi-középhegység)
  • Balaton-felvidéktől Gerecséig (Dunántúli-középhegység)
  • Mátrától a Hortobágyig (Északi-középhegység és Alföld)
  • Őrségtől a Soproni-hegységig (Alpokalja)
  • Gemenctől Göcsejig (Dunántúli-dombság)

Az Alföld egy hatalmas, egybefüggő sík tájegység, így emelkedőkkel tarkított bakancsos túra ezen a területen csak elvétve akad, de a Hortobágy felderítését természetesen eddig sem hagyhattuk ki a csodálatos kirándulóhelyek közül és a jövőben is tervezünk ide kirándulást. Ezért a Magyarország esszenciája a Hortobágy elnevezésű középkönnyű kirándulást szeretnénk figyelmetekbe ajánlani.

gyalogtúra a hortobágyon

Hallottál már a fostos bugybókáról? Ezen a kiránduláson garantáltan fogsz! Megismerheted a Hortobágyi Nemzeti Park területén őshonos színpompás madarak szokásait, lakóhelyét és Európa legnagyobb természetes füves pusztájának egyéb növény- és állatfajait. Az egész napos út során lehetőség lesz bejárni a Szálkahalmi tanösvényt, az Egyek-pusztakócsi bemutatóterületet, megtekintjük a Mátrai Ménest és a terület fő attrakcióját, a Kilenclyukú hidat. A tájegység ízeinek megismeréséhez a Hortobágyi Csárdában egy kellemes ebéd eltöltését ajánljuk. A túra 10-12 km hosszú és a gyalogtúra útvonalak nehézségi fokozati skáláján az öt szintből a másodikon helyezkedik el.

Kirándulásaink a közeljövőben


A gyalogos útvonalak Magyarországon elég szerteágazóak és sokrétűek, ezek közül a közeljövőben a következő helyekre szervezünk kirándulásokat melyekre már várjuk a jelentkezéseteket (természetesen honlapunkon nyomon követheted, hogy éppen milyen helyek felderítését tűztük ki célunknak és egy gyors bejelentkezést követően könnyedén regisztrálhatsz útvonalainkra online felületünkön):

A nyári szünetre több, különösen üdítő kirándulást tervezünk, hiszen fantasztikus élmény a tengerparti napozás is, de sokan ennél aktívabb, oxigéndúsabb pihenésre vágynak, számukra a hegyekben történő túrázás, az adott terület állat-és élővilágának megismerése és megfigyelése jelenti az igazi feltöltődést.

Tekintsd meg általunk szervezett gyalogtúráinkat

A Pilisben már jártunk korábban és most visszatérünk!


A Pilis tető kör bakancsos túra Pilisszántón kezdődik, a piros és a zöld jelzés mentén haladunk, megtekintjük az 1884-ben alapított ciszterci kolostor romjait, majd az emelkedő megtétele után a hegytetőről gyönyörködhetünk a csodás panorámában. A Pilis-tető a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontja. Az 1970-es években épített, használaton kívüli geodéziai mérőtorony betonhengerét a közelmúltban borovifenyő burkolattal fedték le, belsejében pedig csigalépcsőkön jutunk fel a kilátó tetejére. A kilátó Boldog Özsébről kapta a nevét, aki pálos szerzetesrendet alapított a környék remetéiből a 13. században. A kilátóból tiszta időben megtekinthetjük Dobogókőt, a Börzsöny hegyeit, a Pilist, a Hármashatár-hegyet, a Budai-hegységet és a Gerecsét is. Tudtad, hogy megtalálható itt egy 1996-ban bezárt katonai légvédelmi bázis is?

Visszafelé a Pilis-tető nyugati oldalán, a Grófi út káprázatos panorámájú szerpentinjén ereszkedünk le. A táj szépségeiben gyönyörködve akár együtt is eltervezhetjük, hogy a bakancsos túrák repertoárját milyen útvonalakkal bővítsük! Ez a gyalogtúra útvonal kb. 17 km, 480 méter szintemelkedéssel, budapesti indulással és érkezéssel (külön autóbusszal érkezünk a Pilisbe és indulunk vissza). Edzettebb, iskolás korú gyermekeknek is ajánljuk!

A Bakonyi kék túránk…


bakancsos túra bakonyi kék túra


…a bakancsos túrák közül hosszban (17 km) és szintkülönbségben (450 méter) hasonlóan közepes nehézségű és a Kab hegyen át vezet. Rövid közös buszozás után Nagyvázsonyból a Kinizsi vártól indulunk a Sonkolyos-árok mentén, majd az augusztusi hőség elől az erdőbe menekülve érjük el a meredeken felfelé ívelő Kab-hegyet, ami 599 méteres magasságával a Déli-Bakony legmagasabb csúcsa. Nem kérdés, hogy megmásszuk-e! A 2013-ban megnyitott 9 méter magas Kinizsi Pál kilátóról gyönyörködhetünk a Bakony szépségében, illetve tiszta idő esetén elláthatunk egészen a Balatonig is. A gyalogtúra útvonalak mentén haladva délután már csak lejtőkön ereszkedünk le, majd ellátogatunk az úrkúti őskarszthoz, ami hazánk egyik kiemelkedő jelentőségű geológiai értéke. Jura kori, 100 millió éves sziklafalak és tanösvény vár bennünket.

Határainkon túl


Olyan utakat is szervezünk, melyek nem kifejezetten férnek bele a címben jelölt „gyalogos útvonalak Magyarországon” keretébe, hiszen bár bakancsos túrák, ám Magyarország határain túli tájak szépségeiben gyönyörködhetünk kirándulásaink során. A nyár folyamán több olyan túrát is szervezünk, ami a határ túloldalára kalauzol bennünket.

A Vasfüggöny duatlon elnevezésű túra azért is különleges, mert bár abszolút változatos programok köré szervezett napot kínálunk az Alpokalján, rögtön a nap elején szabadprogrammal nyitunk: az ausztriai Rohonc erdei tófürdőjében mindenki opcionális jelleggel merülhet alá, illetve élvezheti a fürdő adta lehetőségeket: többek között ugrótorony, kötélpálya, csúszda várja a látogatókat. A vízben, illetve a tó körüli ejtőzés után elindulunk hazánk irányába, végállomásként Kőszeget véve célba.  A gyalogtúra útvonalakon haladva megismerjük Ausztria és az Alpokalja magyarországi szakaszának élővilágát. Amennyiben időnk és energiánk engedi, bebarangoljuk Kőszeg nevezetességeit.

A ’Hol a felhők születnek’ elnevezésű bakancsos túra útvonalunk nem véletlenül kapott ilyen költői hangzást, hiszen a Tengerszem Csúcs a Magas-Tátra leglátogatottabb, legszebb panorámát ígérő pontja, a lábánál fekvő völgyekben megannyi csillogó tengerszemmel körülvéve. Ezt a túrát feltétlenül gyakorlottabb túrázóknak ajánljuk, de amennyiben még csak most ismerkednél a magashegyi viszonyokkal, ám az átlagosnál kissé jobb kondícióval rendelkezel és érzed magadban az erőt, vágj bele bátran, első magashegyi tapasztalatnak is kiváló lehetőség lehet. Egy napba sűrítjük a programot, hajnalban autóbuszba szállunk, hogy pár órával később már az 1340 méter tengerszint feletti magasságban lévő Csorba-tó partjától nekivágjunk először a Poprádi-tóig tartó tanösvénynek, majd a csúcsmászásnak. 6 km-t fogunk megtenni 1000 méteres szintkülönbséggel! Garantáljuk, hogy a Hunfalvy-hágóról való körbetekintés nem csak a kezdő magashegyi túrázókat fogja ámulatba ejteni! A Tengerszem Csúcshoz sziklás terepen, láncokkal biztosított párkányokon át fogunk eljutni. Fárasztó, izgalmas és az izmokat jól megdolgoztató hosszú, csodálatos napunk lesz!

tengerszem csúcs magas tátra bakancsos túra gyalogtúra

Tartsatok velünk Ti is!


Jelenleg csak parányi ízelítőt adtunk az általunk szervezett utak repertoárjából, de ebből is láthatod, hogy Túra-barát katalógusunkban mindenki megtalálhatja a számára ideális útvonalat. Az aktuális utak mellett megtaláljátok a korábbi útvonalakat is. Minden esetben igyekszünk a legtöbb információt megadni a túrákhoz, szemezgessetek, olvassátok az útról készült beszámolókat, kapjatok kedvet és csatlakozzatok lelkes csapatunkhoz! Várjuk jelentkezésedet, kérdésedet, észrevételedet vagy akár óhajodat, hogy hova mennél, mit másznál meg, milyen gyalogtúra útvonalak, bakancsos túrák vonzók számodra, milyen területet járnál be, ismernél meg szívesen!

Túraszervezést vállalunk csapatépítés céljából külön munkahelyi vagy baráti társaság számára is, szívesen várjuk megkeresését az info@turabaratok.hu e-mail címen.

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása