Szurdok túra - irány a Rám és a Dera
Nehézségi fok:
7 900 Ft
A karsztformák színes világába kalauzolunk el ez alkalommal, hogy két szurdokot is megmászva halljunk izgalmas történeteket és lássunk megannyi sziklaképződményt. Együtt követjük majd a patakok kanyarulatait, amelyek év milliók alatt ásták ki a sziklamedret, amiben haladi fogunk.
A Rám-szakadék az egyik legismertebb túra célpont a Pilisben, azonban most megbolondítjuk túránkat azzal, hogy a Dera-szurdokot is célba vesszük. Dömösről fogunk nekivágni a szurdok-világnak, lassan kaptatunk fel a Rám-patak követve. Közben létrákat mászunk, kapaszkodók segítségével haladunk előre, hogy egyre jobban elvesszünk a sziklafalak árnyékában.
A 705 méter magasan fekvő Dobogókőt elérve lesz lehetőségünk a pihenésre a turistaházban, ahol némi energiát és italt is magunkhoz vehetünk. A második etappal Piliszentkereszt felé veszzük az irányt, lassan ereszkedünk egyre lejjeb, hogy a Dera-szurdok tagolt területére lépjünk. Izgalmas meredélyek, kis hidak és csörgedező patak világa ez, ahová most betekintést nyerhetünk.
Túratáv: 15 km
Szintemelkedés: 675 m
Találkozó helye, időpontja: 2024. október 25., 7 órakor Budapesten a Városkapu volánbusz állomáson. A buszunk 7:20-kor indul Dömösre.
Érkezés helye és időpontja: késődélután Volánbusz állomás
Utazás: egyénileg
Étkezés: önellátó, Dobogókőn van lehetőség étkezni és megpihenni
Túra ára tartalmazza: túraszervezés, túravezetés
Túra ára nem tartalmazza: étkezés, utazás
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Várunk sok szeretettel:
A Túrabarátok Csapata
Illésy Csaba
Hogy bemutassam magam ,magunkat ,visszamegyek az időben ,mikor 10 éves voltam ,ott kezdődött minden az általános iskolában a fizika tanárom ösztönzésére ,akit mindenképp nevén szeretnék említeni az iránta való tiszteletem jeléül. Ő Németh István tanár úr ,akivel a mai napig tartom a kapcsolatot és álmom ,hogy még egyszer túrázhassak vele. Szinte egész Magyarországot bejartuk ,havonta két-három alkalommal volt lehetőségem ,túrán részt venni vele és ha ez nem lett volna elég a fiatal korom legszebb nyarait, az általa szervezett ,kéthetes gyalogos és kerékpáros vándortáborokban töltöttem, egészen 8.osztály befejeztéig. Azóta jó pár év eltelt ,van egy gyönyörű lányom ,akivel pár túrán már voltunk kettesben es remélem hagyományt teremtünk a közös túrázásokkal. Szeretném minden túrámra magammal vinni ,hogy jó példát mutassak neki és nem titkolt szándékom az sem, hogy vele szeretném ösztönözni a gyerekes szülőket ,hogy minél több időt töltsenek a természetben együtt a családdal.Mindenkit várunk szeretettel a túráinkon korosztálytól függetlenül.Lilian es Csabi