honlap_túraleírás_felső_spartacus

Rügyfakasztó buli a Börzsönyben

Nehézségi fok:  level3

6 900 Ft

Gyalogtúra

Maximum létszám: 20

2023. március 25.

gal_16475485790

gal_16475485791

gal_16475485802

gal_16475485803

A tavaszt az újjászületés évszakának is tartják. Ha pedig születés, akkor rögtön eszünkbe juthat a tejfakasztó buli. Március 25-én 5 nappal járunk majd a csillagászati tavasz kezdetét jelentő napéjegyenlőség dátumán túl, amikor is már jó eséllyel kipattannak a rügyek. Ezért is adtuk a téli időszámítás utolsó napján meghirdetésre kerülő túránknak a „Rügyfakasztó Buli” nevet. Amit, ha pár szóval szeretnék népszerűsíteni, akkor azt a Ratkó-korszak elhíresült jelmondatának átiratával tennénk. „A Rügyfakasztó Bulin megrögzött természetjárónak részt vennie kötelesség, hobbi túrázónak részt vennie dicsőség!” Miért? Olvasd el alábbi érveinket!

Jelentkezési és fizetési információk

Programleírás

Nagybörzsöny, Perőcsény és Kemence közötti részt tartják a túrázás koronázatlan doyen-ei a Magas-Börzsöny legszebb, legfestőibb területének. Nos, pont azt fogjuk körbejárni. Az útvonalon a nyugati gerinc valamennyi nevezetes csúcsáról, úgymint Magyar-hegyről, Vár-bércről, Kövirózsásról, Holló-kőről, Kőtengerről, Jancsi-hegyről csodálhatjuk meg a páratlan panorámát. A visszaút javarészt hangulatos patakvölgyekben fog vezetni, át Bányapusztán, az egykori aranyércbánya horpamaradványain, és ha időnk engedi, akkor a Rustok nyerge kilátópontról pár perc erejéig belefeledkezhetünk majd a horizont alját közelítő Napkorong látványába.

A flóra szép, a fauna pedig igazán egyedi a Börzsöny ama vidékén. Tél tábornok visszavonulásának időpontjától függően a hóvirág, az odvas keltike és a kék ibolya "triumvirágos"-ból legalább kettő jó eséllyel felfedi előttünk bájait. Talán már előbújnak napelemeiket tölteni a foltos szalamandrák. Látni hiúzt hiú remény, ám hátha szerencsénk lesz!

A szokásos gasztro élmény ezúttal sem fog elmaradni. Körülbelül a túránk felénél megállunk a finom kínálatának köszönhetően nagy népszerűségnek örvendő Feketevölgy Panziónál.

Ugye sikerült meggyőznünk?

Túratáv: 23 km
Szintemelkedés: 1100 m

Egyéb, fontos információk

Találkozó helye, időpontja: 2023. március 25, szombat 9:00, Nagybörzsöny, Szent István-templom.
Telekocsival a találkozó: 7:30-kor a 1138 Budapest, Váci út 193.-számnál (MKB épülete előtt) 

Érkezés helye és időpontja: a túra napján 17:30 körül Nagybörzsöny, Szent István-templom. Telekocsival: 19:00 órakor Budapesten

Utazás: Az utazás közösségi közlekedéssel (MÁV Szobig, majd Volánbusz - 355-ös járat), saját autóval vagy telekocsival történik. Ezzel a rendszerrel szeretnénk a költségeket alacsonyan tartani és biztosítani azt, hogy a kislétszámú, igazi élményt adó túráinkat az igényeknek megfelelően szervezhessük! 

A jelentkezéskor, kérjük, hogy jelöld meg, hogy milyen módon szeretnél a túra helyszínére érkezni. Amennyiben nem jelentkezik elég kocsival rendelkező sofőr, kisbusszal oldjuk meg az utazást! Ha vállalod, hogy mást is elviszel, akkor a benzin költségbe nem kell beszállnod.

Az utazása költsége telekocsival 1 000-2 000 Ft/fő között várható.

Étkezés: önellátó

Részvételi díj

Túra ára tartalmazza: túraszervezés, túravezetés

Túra ára nem tartalmazza: étkezés, utazás

A programváltozás jogát fenntartjuk!

Várunk sok szeretettel:

A Túrabarátok Csapata

TÚRAVEZETŐ


user_small_1583102224

Román Attila

Már több, mint kettő évtizede vallom meggyőződéssel, hogy a tudatosan választott és művelt egészséges életmód szükségszerűségét, szinte minden ember felismeri és megérti egyszer valamikor az élete során, ám nem mindegy, hogy mikor és milyen körülmények között történik az meg. A kiegyensúlyozott táplálkozás, a rendszeres testmozgás és a szűrővizsgálatokon való megjelenés, mint a prevenció „szentháromsága” az, ami nélkül nem kaphatjuk meg hosszú távon az egészség „áldását.” Az Egészségcsapat Túrabarátok Körének tagjaként, ebben való hitem szeretném hitelesen képviselni, a fizikai aktivitás vonalának erősítésén keresztül. Credo bővebben: http://www.gyaloglunk.hu/az-ultrafutas-es-a-gyaloglas-szerelmeskedes-a-kozmovitalis-energiaval-interju-roman-attilaval/

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása