Nehézségi fok:
11.900 Ft
Egy látványos szurdok hűs patakja és hófehér sziklafalai, majd egy elhagyatott kis falucska és annak fantasztikus étterme, és ezután még egy szurdok vár, amely fölött kilátópontokról tekinthetünk le az alattunk tátongó mélységbe. Ezt az egy napos túránkat a Nyugati-Tátra melletti Liptói medencében található kevésbé ismert Kócs-hegységbe tervezzük. Érdemes eljönnöd, hiszen végigsétálunk egy igazi búvópatak mentén, és utána szép vízeséseket is látunk. Sok élményben lesz részed, csodás fényképeket készíthetsz, és jó társaságra is számíthatsz.
Közel 4 órás utazás után megérkezünk Prószék falucskába, ahol némi előkészület után megkezdjük gyalogtúránkat az első szurdokba, ahol egy kis ösvényen fapallók és egy-egy kislétra könnyíti a haladásunkat. Ebben a szurdokban lesz lehetőség kis kitérőt tenni azok számára, akik még egy látványos vízesést is meg szeretnének nézni. Akik fáradtabbak, azok pedig ez idő alatt tudnak pihenni egy kicsit. Ezután ismét együtt még kicsit fölfelé haladunk, majd egy fennsík jellegű részen, ritkás fenyőerdőn, majd egy mezőn át sétálunk el a közeli Nagyborovec településig. Itt az egyetlen egy hüttébe betérünk egy frissítőre, miközben a panorámás teraszon kellemesen pihenünk és kortyolgatjuk kedvenc italunkat.
Ezután a következő szurdokvölgyben folytatjuk sétánkat, ahol egy másik látványos vízesést is érintünk. Kicsit odébb, 4 völgy találkozásánál a kis hegyi patakok egyesülnek egy nagyobb patakká, aminek köszönhetően máig is működik a fűrészmalom. Itt tartunk egy pihenőt, amelynek során a malmot belülről is megtekinthetjük. Túránk utolsó szakasza a Kvancsáni-völgy, amely az Éles-csúcs alatti hegyoldalban folytatódik, ahol egy-egy kilátóponton letekinthetünk az alattunk elnyúló látványos, enyhén kanyargó völgyre. Ha egy ponton figyelmesen nézzük a szemben lévő hegyoldalt, egy nagy sziklafalon egy emberi arcot pillanthatunk meg. A völgyből kisétálva a közeli réten szállunk buszba, és visszautazunk Budapestre.
Túratáv és szintemelkedés: 12 km, 550 méter
Túraidő: 6 óra
Találkozó helye, időpontja: 2024. október 26-án reggel 6:15-kor, indulás 6:30-kor. 1138 Budapest, Váci út 193 (MKB Bank központi épülete előtt). Amennyiben az utazást egyénileg oldod meg, akkor találkozunk 10:30-kor Prosiek (Prószék) faluban.
Utazás: Az utazás saját autóval vagy telekocsival történik. Ezzel a rendszerrel szeretnénk a költségeket alacsonyan tartani és biztosítani azt, hogy a kislétszámú, igazi élményt adó túráinkat az igényeknek megfelelően szervezhessük!
A jelentkezéskor, kérjük, hogy jelöld meg, hogy milyen módon szeretnél a túra helyszínére érkezni. Ha vállalod, hogy mást is elviszel, akkor a benzin költségbe nem kell beszállnod.
Az utazása költsége 10 000-12 000 Ft/fő között várható.
Érkezés helye és időpontja: szombaton az esti órákban érünk Budapestre.
Étkezés: a túra önellátó. Javasoljuk, hogy a túrára kis hátizsákba pakolj néhány szendvicset, folyadékot, gyümölcsöt. Az energia-utánpótlás biztosítására a szendvicsen kívül némi nassolnivalót (csoki, kekszek, aszalt gyümölcs, müzli-szelet) is csomagolj. Víz: útközben nem biztos, hogy van lehetőség vizet vételezni. Ezért minimum 1,5 liter vizet hozz magaddal.
Szükséges felszerelés: Jó idő esetén napszemüveg, fényvédő krém, túrabakancs, egy pulóver. Kevésbé jó idő esetén eső, hideg és szél ellen védő ruházat is szükséges. Fejlámpa, 1 liter víz, egy olyan hátizsák, amibe mindezt be tudod pakolni.
Időjárás: Amit tudunk garantálni az a festői környezet és a felejthetetlen élmény. Amit viszont nem tudunk, az az időjárás. A túravezetők a programot megváltoztathatják. A változtatás kizárólag a túravezetők hatásköre, ami minden túrázóra kiterjed!
Biztosítás: itt tudsz kötni.
A TÚRA ÁRÁT 1 EUR=395 FT ÁRFOLYAMIG TUDJUK GARANTÁLNI!
Túra ára tartalmazza: túraszervezés, túravezetés
Túra ára nem tartalmazza: utazás telekocsi rendszerben, étkezések, személyes kiadások, biztosítás
A túra során a programváltozás jogát fenntartjuk!
Várunk sok várjuk szeretettel!
Túrabarátok Csapata
Turi László
“Csak a természetben fedezhetjük fel a valódi világot!” Már gyermekkoromban igyekeztem minden szabadidőmet a természetben tölteni. Tizennégy éves korom óta járom a hegyeket, barlangokat, via ferráta pályákat. Rengeteg helyen jártam belföldön és külföldön egyaránt. Később ismerősöknek, baráti társaságoknak és egyesületeknek túraszervezést és -vezetést is vállaltam; több extrém sportoktatási programban vettem részt szervezőként és oktatóként. Elhivatottságom egyik alappillére a szabadidő élményekben gazdag, vidám és hasznos eltöltése. Ezért találom fontosnak, hogy az ember ne csak a négy fal között, a virtuális térben kalandozzon, hanem a természetbe kimozdulva fedezze fel és ismerje meg a valódi világot, szerezzen élményeket, és találjon igazi barátokra.