Menü
Túravezetők
Annus László
Annus László
Munkahely: Budapest Bank
Munkakör: Sales
Levelezési cím: Pénzügy, vállalati hitelezés
Túrán résztvett személyek száma: 59 fő részt vett
Vezetett túrák száma: 2 db
Bemutatkozás
Az outdoor életforma, a természetjárás azt hiszem mindig is szerves része volt az életemnek köszönhetően szüleimnek, akik kisgyermek korunk óta vittek bennünket a különböző vándortáborokba, túrázásokra. Soha életemben nem fogom elfelejteni a sátrunk mögötti patakban fürdés élményét egy tátrai kirándulás alkalmával 5 éves koromból. A túrák vezetésével célom, hogy a velem tartó társaknak hasonlóan maradandó élményekben legyen része.Az utóbbi pár évben nagyobb hangsúly helyeződött a gyerekek számára szervezett túráimra. Nagyobbik lányom általános iskolai osztályában sikerült összehozni egy stabil kis ifjonc csapatot, így nagy öröm, ha túrázni vihetem az osztály 8-9 éves gyerkőceit (és gyakran szüleit is) elsősorban hazánk középhegységeibe, vagy a környező országok magasabb régióiba egy, illetve pár napos napos túrákra.A gyalogtúrázás melletti nagy szerelem az országúti és terepkerékpározás és az ezzel kapcsolatos amatőr versenyek, teljesítménytúrák. Természetesen hol másutt, mint leginkább a hegyekben felfelé!Túráimon várok szeretettel minden kalandvágyó barátot!
Vezetett túrák
  • Drótszamáron a Tavaszi hadjárat nyomában
    Annus László
    Budapest bank
    6.500 Ft-tól
    Részletek
    Drótszamáron a Tavaszi hadjárat nyomában
    A hosszú tél után álmából ébredő természet és a vándormadaraink visszatérése mellett a szabadtéri sportok közül a bringázás kedvelői örülhetnek leginkább, hogy végre leporolhatják kedvenc járgányukat és elkezdődhet az új kerékpáros szezon! Évindító bemelegítő túránkhoz nem is találhatnánk jobb helyszínt, mint a Velencei-tó körüli izgalmas vidéket, ahol a sportolás élménye számos érdekes programmal gazdagítható. Reményeink szerint túránkat a tavasz napsugarai teszik majd tökéletessé.
  • Csapatás a Börzsönyben
    Annus László
    Budapest bank
    Díjtalan
    Részletek
    Csapatás a Börzsönyben
    Kalandvágyók figyelem! Ha régóta kacérkodsz az igazi hegyi kerékpározás gondolatával, de eddig egyedül nem akartál belevágni, ám képesnek érzed magad az emelkedők leküzdésére, vagy már tapasztalt vagy e téren akkor feltétlenül itt a helyed ezen a haladó bringás barátainknak szóló szezonnyitó börzsönyi csapatáson, ahol megmutatjuk, hogy a Nagy-Hideg hegy 864m magas csúcsa egy kihívásokkal teli ám nem kevésbé élvezetes és kalandos kerékpártúrával is elérhető.
Élménybeszámolók
  • Csapatás a Börzsönyben
    2018. ápr. 26
    0
    1079
    A kiemelkedően jó idő ezúttal is mellénk állt, szikrázó napsütésben kezdtük meg a 864 m magasságba nyújtózó Nagy-Hideg-hegyig tartó 21 km hosszú túránk első 6 km-es bemelegítő szakaszát Szokolyán át Királyrétig. Már 11 óra felett járt az idő, amikor a rendkívüli meleg és erős napsütés miatt, egy hosszabb kulacstöltő és napvédő krémező megállót tartottunk, majd visszaülve kerékpárjainkra nekivágtunk - egyelőre még aszfalton - az „alattomosan" néha már 5-6%-ban emelkedő hegymenetnek.
  • Drótszamáron a Tavaszi hadjárat nyomában
    2018. ápr. 12
    0
    1251
    Nagy várakozás övezte az idei szezon és egyben a Túrabarátok első közös kerékpáros túráját. A jelentkezők nagy számban és örömmel mutattak érdeklődést a program iránt így már csak az időjárási tényező miatt kellett keresztbe tenni az ujjainkat. Már napokkal a túra előtt a különböző időjárási portálokat bújva stabilan lehetett bízni a vasárnapi ideális szép kerékpáros időben. Óvodások, tinik, családtagok színesítették lelkes csapatunkat.
Galéria