Menü
(Kul)TúraBaráti látogatás az Őrségben 2.
Túrabarátok Kft

(Kul)TúraBaráti látogatás az Őrségben 2.

Nehézségi fok
14.900 Ft
11.900 Ft-tól
Gyalogtúra
18
Még nem választott dátumot!
Túravezető
Román Attila
Román Attila
Már több, mint kettő évtizede vallom meggyőződéssel, hogy a tudatosan választott és művelt egészséges életmód szükségszerűségét, szinte minden ember felismeri és megérti egyszer valamikor az élete során, ám nem mindegy, hogy mikor és milyen körülmények között történik az meg. A kiegyensúlyozott táplálkozás, a rendszeres testmozgás és a szűrővizsgálatokon való megjelenés, mint a prevenció „szentháromsága” az, ami nélkül nem kaphatjuk meg hosszú távon az egészség „áldását.” Az Egészségcsapat Túra Barátok Körének tagjaként, ebben való hitem szeretném hitelesen képviselni, a fizikai aktivitás vonalának erősítésén keresztül. Credo bővebben: http://www.gyaloglunk.hu/az-ultrafutas-es-a-gyaloglas-szerelmeskedes-a-kozmovitalis-energiaval-interju-roman-attilaval/
Túravezető adatlapja

2019-ben, az első, inkább kultúra- semmint kilométerfogyasztó érdeklődőknek szóló programunkat úgy terveztük meg, hogy az 2 részből fog állni. Mert bizony a kiválasztott régió, az Őrség, nem mutatható be 1 nap alatt. Az ötletünknek sikere volt, sokan tartottak velünk, a visszajelzések alapján pedig igazán jól érezték magukat a résztvevők. Tettünk is ezért egy vállalást arra vonatkozóan, hogy következő év tavaszán visszatérünk, és folytatjuk a búvárkodást a folklór és a történelem mélységeiben, továbbá kinyitjuk egy természeti-kincsestár kapuit is.


Mint tudjátok, nem rajtunk múlt, hogy ezen ígéretünk teljesítésével késedelembe kerültünk, sajnos olyan forgatókönyv íródott 2020-ra, amire nem volt válaszunk nekünk se. Ennek ellenére reméljük, újra hasonló bizalommal fogadjátok a második felvonást! Függöny fel...

Magyarszombatfa nevű településen, az 1790-ban eredetileg parasztháznak épült, ma tájház funkciót betöltő épületben az Őrség legnagyobb jelentőségű népi kismesterségének, a gerencsérségnek - másnéven a fazekasságnak - a hagyományaival ismerkedhetünk meg, a kiállított szerszámok, munkaeszközök, és a helyi jellegzetességű boglyakemence megtekintése által. Ezt követően Szőcére utazunk át, ahol az Őrségi Nemzeti Park legjelentősebb, fokozottan védett területét, a jégkorszakból ránk maradt tőzegmohás láprétet nézzük meg, egy kb. 15 perces, rövid séta keretében. A nemzeti park által üzemeltetett Lápok Háza látogatóközpontban szedünk fel előzetes ismereteket, majd kellően széles, biztonságosan alacsony, a lápot védő pallósoron járjuk végig a tanösvényt, ahol is a sajátságos klimatikus és hidrológiai körülményeknek köszönhetően különleges növénytársulásoknak, nagyon ritka fajoknak otthon adó láprét titokzatos világa felett vezetnek majd lépteink. Szőce után Pankaszon állunk meg egy rövid időre, és az egyik fő látványosságot, a történelmi Őrség szimbólumának tekinthető haranglábak közül a legrégebbit nézzük meg. 1754-ben épült református fa haranglábat nem csak a kora, hanem a „szoknyás" jelzővel való illetése okául szolgáló sövénytetős borítása is különlegessé teszi. A tájegység szívében, Őriszentpéteren fejeződik be napunk. Nem maradhat ki a 800 éves, bélletes kapuzatú Szent Péter templom. Ha valaki, hát Ő aztán valóban intenzíven élte meg a múlt évszázadait. Volt ő erődítmény, a reformáció, majd az azt követő ellenreformáció idején pedig többször is állt más-más felekezet használatában. Ezen „sokszínűségének" máig fellelhetők bizonyos jegyei. A szentély és a hajók falainak belső részének - reformáció idején történő - bevakolásának köszönhetően, ma több mint 300 éves bibliai idézetek olvashatóak. A közel 1000 darabból álló Szikszay Edit Néprajzi Gyűjtemény, az Őrség szellemi értékeit óvó kultúrtárgy kiállítással záródik és egyben válik teljessé a nyugati gyepűn tett látogatásunk.

Ha jól gazdálkodunk az időnkkel, akkor a településen elérhető Zala Parti Betérő Pizzériában még lehetőségünk lesz étkezésre is.

 

Indulás helye, időpontja: 2021. október 04. (szombat), 07 óra 00 perckor, 1138 Budapest, Váci út 193. címről.

Táv: néhány percnyi sétában mérhető, 800-900 méter.

Szintemelkedés: 0 m.

Érkezés helye, időpontja: indulás napján és címére, 21 és 22 óra között.

Szállítójármű márkája és kategóriája: Mercedes kisbusz.

Étkezés: napközben önellátó, feltételesen tervezni lehet visszaindulás előtt meleg étel fogyasztásának lehetőségével.

Ár tartalmazza: utazás közösen autóbusszal, programszervezés költsége.

Ár nem tartalmazza: személyes kiadások, étkezés költsége, látogatójegyek ára (kb. 1500-2000 Ft). ( Étkezés lehetősége esetén annak költsége, választás szerint: http://www.bognaretterem.hu/images/pdf/zalaparti%20etlap.pdf )

% kedvezményes ár: kollégák, és az általuk meghívott és regisztrált vendégek részére elérhető, a megadott dolgozói kulcs használatával. A kedvezmény mértéke dolgozói kulcsonként eltérő lehet.

A túra során a programváltozás jogát fenntartjuk! További információ a túrával kapcsolatban info@turabaratok.hu e-mail címen kérhető.

 

A TúraBarátok várnak szeretettel!


Román Attila