Menü
Kiskunsági Nemzeti Park - A legkisebb gyöngyszem
Túrabarátok Kft

Kiskunsági Nemzeti Park - A legkisebb gyöngyszem

Nehézségi fok
8.900 Ft
5.900 Ft-tól
Gyalogtúra
18
Még nem választott dátumot!
Túravezető
Tóth Katalilla
Tóth Katalilla
Mindig is szerettem a természetben tölteni az időm, de komolyabban túrázni csak az elmúlt pár évben kezdtem el. Az erdő nyugalma feledteti velünk a rohanó világ minden egyes velejáróját. Hiszem, hogy a test a szellem és a lélek egyensúlyát kint a természetben, a betondzsungeltől távol tudjuk legkönnyebben megőrizni.Éppen ezért kezdtem el komolyabban foglalkozni a természetjárással és szeretném megosztani ezt az élményt mindenkivel.
Túravezető adatlapja

A tavalyi év után idén egy másik évszakban fedezzük fel a Szikra és Alpári-rét, valamint a Tőserdő szépségeit.

Rögtön a túra elején egy földvár históriáját ismerjük meg mely a bronzkorban született majd az Árpád-korban előszeretettel használták lakóhelyül. Felmászva rá honfoglalás kori állapotokat idéző tájképi látvány fogadja az ide látogatót. Az alpári réten melyet gyakran a Tisza eláraszt, olyan madárfajok fészkelnek, mint a természetvédelem címermadara a nagy kócsag, a kanalasgém vagy épp országunk egyik legszínpompásabb madara a jégmadár. Továbbhaladva Tiszaalpárt egy köves makadámúton hagyjuk el, majd az előbb szemünk elé táruló mezőn most keresztülhaladva érjük el az erdőt.

Ez a terület sem szűkölködik flóra fauna terén, az erdő énekesmadarakban is bővelkedik, valamint a fák odvaiban denevérek és baglyok élnek. Famatuzsálemek, hatalmas törzsű nyír-, nyár- és fűzfa ligetek kísérik utunkat, melyek törzsére a gyakran indaszerűen kapaszkodó kúszónövények, mint a komló, vagy a ligeti szőlő ún. „fátyoltársulást" alkotnak.

Hamarosan elérjük a Konytvirág-tanösvényt. Érdemes a tájékoztató táblákat tanulmányozni, sok hasznos információhoz jutunk, hogy mi is vesz minket körül.
Elhaladunk egy felújított vadászkastély mellett, ahol egy emlékoszlop is áll Szederkényi Zoltán erdész tiszteletére aki munkássága alatt sokat tett a helyi atmoszféra megóvásáért. A tanösvény végéhez érve a Tőserdei Tisza holtághoz érünk, ahol egy kellemes ebéd elfogyasztása után egy pihentető csónakázás vár ránk.

A kellemes kis túra után késő délután indulunk vissza Budapesti találkozóhelyünkre

 

1) Találkozó helye, időpontja: 2021. június 20. vasárnap 7:30 órakor, Budapest Bank központi épülete előtt (1138 Budapest, Váci út 193.)

2) Túra táv: 12 km

3) Szintemelkedés: 10 méter

4) Érkezés helye és időpontja:  kb 18:00 a kiindulási pontra

5) Étkezés: ebéd saját költségre a Pálinka Ház éttermében

6) Túra ára tartalmazza: utazás közösen kisbusszal, túravezetés

7) Túra ára nem tartalmazza: étkezés költsége, csónakkölcsönzés

8) % kedvezményes ár: Túrabarát partner cégek kollégái, és az általuk meghívott és regisztrált vendégek részére elérhető, a megadott dolgozói kulcs használatával. A kedvezmény mértéke cégenként és túránként eltérő lehet.

A túra során a programváltozás jogát fenntartjuk!


Várunk sok szeretettel,

Tóth Katalilla Túravezető és a Túrabarátok Csapata