Menü

A Fehér Barátok nyomában

2019. jan. 17
0
327
A Fehér Barátok nyomában

Mint sokan mások, én is az emóciók áramlataira bízva magam szeretek a múlt emlékei felé hajózni. Ennek oka egyszerű; a visszaemlékezés horgonyait mindig az élmények óceánjába vetjük. Akár fotóink, akár a belső mozigépünk által lelkünk vetítővásznán megjelenő képek segítségével idézzük fel azt, ami „volt”, sosem a konkrétan látható, mérhető, definiálható tulajdonságain keresztül tesszük valójában. Sokkal inkább a  környezetében megélt érzelmeink újjászületése adja a nosztalgia egyedi csodáját. Ha e túrának az érzéseit kettő mondatban kéne összefoglalnom, akkor Molnár Péter barátomat idézném: „Nincs olyan hely a Földön ahová ne lehetne futva eljutni! Minden távolság csak idő és barátok kérdése.” Január 12-én, szombaton – melyre a kalendáriumok igazi téli napként fognak visszaemlékezni –, azzal a gondolattal tértem nyugovóra, hogy olyan hely sincs a glóbuszon, ahová túrázva ne lehetne eljutni. Csak legyen rá elég idő, és legalább egy (Túra)Barát.

Dera-patak völgyét elfoglalták Hans Christian Andersen meséjéből ismert Hókirálynő katonái. Mindenütt fehérség, fagy, mozdulatlanság, csend. Csak a vizet borító jégtakarót, maroknyi lázadóként helyenként áttörő apró buzgárok álltak ellen a vízfolyás teljes hibernálásának. Szeretem ezt a természeti jelenséget. A lágy közeg, mely szilárd inkarnációjának, de úgy is mondhatnám, saját koporsófedelének szélén megtörik, különösen kellemes hangot ad, órákon át tudnám hallgatni.

A jégvarázs bűvöletből Radványi Béla történész barátom szavai rántottak vissza a valóságba. Klastrom-kútnál tartott érdekes, humort sem nélkülöző előadásában a helyhez köthető, legfontosabb történelmi eseményekről ejtett szót, mindannyiunk figyelmét lekötve, egyben tudását gyarapítva. Megható pillanat volt, amikor a legfiatalabb résztvevő, Gubán Ákos, a mindössze 11 évgyűrűjét meghazudtoló módon rótta le kegyeletét a kettős kereszt előtt, saját maga által készített, apró feszületek elhelyezésével.

Vaskapu–szurdok bejáratánál ugyanazt tudtam mondani a Résztvevőknek, mint amit a nekik címzett üdvözlőlevélben is megemlítettem korábban. Igazi kihívás áll előttünk. De ami ténylegesen várt ránk, felülmúlta mindazt, amire számítottam. A kő-küklopszokhoz vezető út utolsó métereit mély hóban, tekintélyes meredélyen kellett megtenni, nem volt köztünk olyan, akinek az két lábán járva ment volna. Úgy kapaszkodtunk fel négykézláb, mintha csak a sziklaóriások kiáltottak volna ránk dühösen: „Vándorok! Ti, akik téli álmunkat merészelitek zavarni, alázattal közeledjetek elibénk!” Elsőként érve lábaikhoz, egy fában kapaszkodva nyújtottam segítő kezet azoknak, akik arra igényt tartottak. Páholyból nézhettem így végig mindenki küzdelmét, és bizony, a romantika stílusjegyeit magán viselő festmények némelyikén láthatni azt a fajta heroizmust, mint ami ott és akkor nekem módomban állt. Senki nem maradt a szurdok alján, s így, négyszemközt megvallva azt neked kedves Olvasó, a TúraBarátnőimre különösen büszke voltam ezért.

Elsőként hagyhattunk magunk után nyomot egy zárt, szűz hóval borított mezőn, hogy aztán a gerincen még néhány kilométert haladva – a szél által befújt részeken térdig süllyedve –, elérjük a Pilis legmagasabb csúcsát, egyúttal a Boldog Özséb kilátót. Ott meglepően sok túratárssal találkoztunk, és minden csoportban akadt legalább egy olyan valaki, akinek kezében ott volt a „folyékony kabát”. Béla megkért, hogy vigyük fel a nemzeti lobogót a kilátó tetejére, tisztelegve ezzel a második világháborúban a keleti frontra vezényelt, 2. magyar hadseregben szolgálatot teljesítő eleink előtt. A panorámáról nem találsz képet a galériában, de ha egy fehér papírlapot a szemed elé tartasz, akkor ugyanazt fogod látni, mint amit mi láttunk.

A táj, mint egy vakító, túlexponált fekete-fehér kép adta a hátteret, amikor is ereszkedtünk. Követve a Piliscsabai Természetjáró Egyesületnek köszönhető új jelzéseket, a Pilisszántói Kőfülkét, az ott növekvő cseppjegeknek bölcsőjéül szolgáló barlangot is megcsodálhattuk. Boldog Asszony Kápolna, Áldást osztó Jézus szobra, Csillagösvény, Pilis Keresztje, Pilisi Lélekharang – megérkeztünk a szakralitás központjába, melyet mindig szívemből örülve látok viszont.

Pilisszántón ekkora már szinte elkészült a hókápolna. Kalákában épült, és a munkában résztvevő kedves, vendégszerető helyiek alkotta remek közösség invitált meg minket a forralt borral, teával, étellel, zenés táncmulatsággal, téli oázisnak ható asztalukhoz. Köszönjük szépen Pilisszántó! Maradtunk volna tovább is, de akkor már várt ránk a kedvességéről, nagy szívéről mesze földön ismert Szőnyi Józsi bácsi, a misztikus Keresztes Kő, továbbá a Termékenység Istennőjét ábrázoló kő, melynek korát Makoldi Miklós régész 6000-7000 évre becsüli. Józsi bácsi fantasztikus előadása után megnézhettük még a kutat - mélyén nemcsak a víztükör, hanem a régmúlt idő varázsa is megcsillant -, valamint a Pilisszántó alatti területet behálózó folyosórendszer kis mozaikját.

Ha a túra március 8-án lett volna, az én mesém tovább nem tartott volna. Mert akkor Nőnapra való tekintettel minden bizonnyal engedek azon kérésnek, hogy hívjam át a buszt Pilisszántóra, és idő előtt fejeződjön be a kirándulásunk. Így viszont majd’ egy órányi sétával áldoztunk még egészségünkért, keresztül a Cseresznyés-erdőn - pár másodpercig ott megállva, és meghallgatva az igazi csendet -, ki a hó adta világosság, ki lámpája fényének segítségével. Ennyivel is jobban esett a pihenés a klotildligeti Fényesliget Kávézóban, ahol azonnal összeraktak egy asztalsort, hogy közösségünk továbbra is egy társaságban maradhasson. A kályha tüzében pattogó fahasáb meleget árasztó hangulata mellett beszélgettünk, ettünk, teáztunk, Béla pedig még néhány ismeretterjesztő gondolat megosztásával zárta túránkat.

Zárás…ó igen! Talán már megint túl hosszúra nyúlt az élménybeszámoló... Nagyszüleink teleit hamisítatlanul megidézte, egyben saját meglátásom szerint az eddig vezetett túráim közül ez volt eddig a legjobb – így összegeznék röviden. De ha már citálással kezdtem, citálással is fejezem be. Netán álmaitokban valamikor újra a Vaskapu sziklái felé kapaszkodnátok négykézláb, mély hóban, ne gondoljatok semmi másra, csak Reinhold Messner tollából való bölcseletre: „Az ember úgy jön a világra, hogy minden adottsága megvan az emberré váláshoz: kellő képességekkel rendelkezik ahhoz, hogy a személyiségét kiteljesítse, és felismerje a saját határait.”

Köszönettel tartozom fáradozásaiért Szőnyi Józsefnek, Pilisszántó örökös polgármesterének,  a Pilisszántóért Egyesület elnökének, és Radványi Bélának, piliscsabai történésznek, a Piliscsabai "Klotildliget" Községszépítő és Természetvédő Egyesület alelnökének!

Köszönöm a részvételt!

Román Attila

Egészségcsapat - TúraBarátok

címkék: