Menü

Rügyfakasztó Buli a Magas-Börzsönyben

2018. márc. 28
0
3400
Rügyfakasztó Buli a Magas-Börzsönyben


 

Amint az 1201-es számú útról Nagybörzsöny település felé fordult buszunk, és szemtől-szembe kerültünk a szombat délelőttünket, délutánunkat kitöltő programunk házigazdájával, a Magas–Börzsönnyel, akkor Ő, mindenféle prológust, óvatoskodó fokozatosságot nélkülözve, a lehető legőszintébb módon - irodalmi terminológiával élve in medias res -, megmutatta nekünk hosszú, meredek oldalait, hullámos kontúrú gerincét, ezzel emlékeztetve minket arra, amit egyébként is tudtunk: nehéz napunk lesz.

Küszöbét átlépve, illedelmes vendéglátónkét kínálta érzékszerveink üdvözlő italát, vagyis az arcunk bőrét melengető napsütést, a patakcsobogás, a madárdal fülbemászó hangjegyeit, a téli álmából ébredő föld friss illatát – melyet oly régóta vártunk –, továbbá az első tavaszi virágok (hóvirág, odvas keltike), valamint egy bátor, a rejtőzködésre mit sem adó mókus látványát. Bizonyossá vált, a kiállandó erőpróbáért nem fog elmaradni  az élmény-jutalom, a megérdemelt jussunk.

Magyar-hegy csúcsáig nem volt szükség sem a vízszintes–, sem a lejtőjáró cipőnkre, talán már azt is kezdtük elfelejteni, hogy mire való a vízmérték, és az is lehet, ferde vonalakon kívül mást nem is tudtunk volna rajzolni, ha kezünkbe akad egy papír és ceruza. Ám mielőtt végleg eltűnt volna a horizontális irány önmagunk koordinátarendszeréből, egy hangulatos „zöldfolyosóra” érkeztünk, aminek színét a serkenő fű adta. Megfáradt lábainknak jól esett a puha talaj érintése, és a meredélyek átmeneti nélkülözése. 746 méter tengerszint feletti magasságban, romjainál idéztük meg Salgóvár történelmi hátterét. Kövirózsás csúcsán sütkérező gyík bizonyította, a március végi napsütésben bizony már benne van a középkor alkimistái által oly fanatikusan kutatott vis vitalis. A fotópályázat fényképeinek elkészítéséhez asszisztált az impozáns panorámát, mint hátteret kínáló Holló-kő. Az egykoron aktív vulkáni működés egyik mementójának, a kaldera peremének nyomait a Kőtengernél azonosíthattuk legkönnyebben. Onnan már csak lefelé vezetett utunk a Feketevölgy Panzióhoz, a nagyon várt frissítőállomáshoz. Közel félórányi pihenés után a patakvölgyben indultunk vissza Nagybörzsöny irányába. Azt hiszem, bírt némi szimbolikus jelentéstartalommal, hogy az egykori, helyi aranybányászat központjának számító Bányapusztát is érintettük. Ahhoz, hogy a Magas–Börzsöny természeti kincseihez hozzájuthassunk, ugyanúgy kellett küzdelmes erőfeszítéseket tennünk, mint ahogy anno az ott dolgozó ércfejtők tehették azt, az említett nemesfém kinyeréséért. Pintér-bérc felé közeledve lépteink zaja egy kisebb szarvastehén csordát ugrasztott meg, s hasonlóan keltettünk riadalmat Rustok-nyerge előtt, néhány vaddisznóban is. A nyugovóra készülődő Nap, aranysárga színt kölcsönzött a nyereg szélén lévő kilátópontról megcsodálható tájnak, olyannyira, hogy kihagyhatatlanul adta magát e pompás díszlet egy csoportképhez. Hosszú, fárasztó, de a ránk váró buszhoz való közeledés okozta örömmel kísért ereszkedésbe kezdtünk, hogy az utolsó pár száz métert ugyanazon az útvonalon tegyük meg, amin 9 órával korábban elindultunk. Búcsút intettünk vendéglátónknak, az Észak–Börzsönynek, ki az alkonyatot, mint takarót terítette akkor már hegyeire, völgyeire. A lábánál elterülő, ugyancsak aludni térő, aprócska település pedig festői szépséget öltve örült a határába visszaérkező TúraBarátok viszontlátásának.

Kedves Résztvevők, TúraBarátaim! Mikor élményeim jegyzetelésének végére érek, épphogy eltelt 24 óra hazaérkezésem óta. Az elmúlt idő rövidsége miatt nemcsak az emlékképeim pontosak még, hanem a lábaimban is ott van egy érzés, ami arra figyelmeztet, köszönettel tartozom nektek. Köszönöm mindenkinek, hogy nem becsülte túl erejét, ezért képes volt e nehéz túrát befejezni. A száraz adatok helyett inkább a következővel szemléltetném mi is van mögöttünk. A Duna Plázától elgyalogoltunk a Budapest Bank központi épületéhez, majd annak legmagasabb lépcsőházán felsétáltunk egészen a tetőkijáratig … huszonhatszor! Mindezt 9 óra alatt. (A résztvevők háromnegyede hölgy volt, oda hát a mundér becsülete.) Láttam a küzdelmeiteket. Ott volt az egyre rövidülő lépteitekben, a csak másodpercekig tartó, de az idő teltével egyre szaporodó megállásaitokban, a bicegő járásotokban, a lefelé irányuló tekinteteitekben, a hátralévő távolságot vagy az éppen aktuális emelkedő hosszát firtató kérdéseitekben. Bizakodom, reménykedem. Bízom abban, mindenki úgy gondolja, megérte, mert a túra nagyon szép volt. Remélem, olyan erőforrás-tartalékokat fedeztetek fel magatokban, melyet a mindennapok kihívásainak leküzdése során is „elő tudtok venni” a későbbiekben, s így járjatok majd bármilyen nehéz úton is, ugyanígy érjetek a végére…

Román Attila

 

 

címkék:
Címkék