Menü

Rudlik és kondák, avagy Dunatáji szafari

2018. szept. 05
0
888
Rudlik és kondák, avagy Dunatáji szafari

Valamiért nagyon vártátok ezt a túrát - és most elnézést kérek azoktól az Olvasóktól, akik nem résztvevőként szánnak rá néhány percet e beszámolóra, a kapcsolódó képekre, s ennélfogva nem érzik magukat megszólítottnak -, emlékeim szerint sosem hallottam ennyi „Már várom!", „Nagyon várom!" megjegyzést, a munkahelyi találkozásaink során, egyik meghirdetett programunkkal kapcsolatban sem. És bizony joggal hittetek egy tartalmas, látnivalókban gazdag, fizikai, valamint mentális egészségünket egyaránt építő, a közösségünket összefonó TúraBaráti-szálakat még erősebbé horgoló időtöltésben.


Idézzük fel együtt, mi is történt velünk az első - csak elnevezésében - őszi napon, valamint hívjuk meg egy ártéri tárlatvezetésre azokat, akik máshol, másokkal töltötték ugyan szeptember elsejének napját, de most megtisztelik érdeklődésükkel ezen múltidézést!


Eddigi leghosszabb buszon töltött időnk elteltével, biz' jól esett a Gemenc kapujaként aposztrofált Pörbölyi Ökoturisztikai Központ büféjében, az üdítőink és kávéink társaságban tartott ráhangolódás. Az épület oldalában eközben Rezét, a helyi kisvasút népszerű és egyetlen gőzmozdonya készülődött napi szolgálatának megkezdésére. Ekkor már javában elmúlt a tízórai ideje, így nem késlekedhettünk tovább, elsütöttük hát a rajtpisztolyt, hogy a mostanság csermelynyi méretűre zsugorodó Kerülő-Duna melletti gát porában hagyjuk első lépéseink nyomait.


Cserta-Dunához érve szembesülhettünk először az ártéri tájkép semmihez sem hasonlítható hangulatával ... és klímájával. Mert bár az alacsony vízállás miatt a legkisebb mellékágak kiszáradtak, a talajvíz volt annyira bő, hogy dús növényzet alakuljon ki felette. Az utóbbinak köszönhető magas páratartalom, valamint a 34 fok Celsius hőmérsékletig kúszó meleg, gőzfürdő üzemmódba kapcsolta az erdőt. Ez a körülmény az ott lakó állatokkal való találkozás gyakoriságát is jelentősen csökkentette, sajnos.


Őzek nézelődtek irányunkba az egyik erdészeti útról, még Sárkány-fok előtt. Pár kilométerrel távolabb keltünk át a Cserta hídon, így kerültünk a Vén-Duna és a Káposztás-Duna partjára. Mindkettő népszerű tanyázóhelye a vizi madaraknak. Kócsagok, tőkés récék népes csoportokba verődve reppentek az ég felé, érkeztünkre. A réti sasok még éberebbek voltak, őket már csak a lombkorona feletti körzésükben csodálhattunk meg. Azokban a percekben hallottuk meg először az egyik gímszarvas bikának a bőgését is. Az új ének idejére egészen különös szólóhangszerré változik ilyenkor Gemenc hercegeinek torka, az anyatermészet által vezényelt, gigantikus zenekarban. Nem sokkal később egy gólem méretű vadkan oldalról, egy kisebb pedig szemből mutatta meg magát csapatunk szemfülesebb és szerencsésebb tagjainak.


Rezéti-Duna mellett pár percnyi pihenőt tartottunk, hogy aztán Nyárilegelőt érintve, legközelebb csak Lassinál lassítsunk. A Halászati Kiállítás számos érdekességét, például a varsa és a vejsze használati módját, idősebb Babos Imre, nyugalmazott kerületvezető erdész mutatta be, akinek beszámolójából megtudhattuk, hogy a tárlatnak otthont adó szolgálati házban élt, mi több, ő volt az utolsó lakó, aki ezt elmondhatja magáról. De igazán arról nevezetes az erdőben magányosan megbújó, takaros kis ingatlan, hogy szülőháza a közkedvelt bajai halászlének. Imre bácsi autentikus ismereteit bizonyítja, hogy még a gyufatésztás elkésztési mód okáról is lerántotta a titok fátylát.


Malom-telelőnél felmásztunk a kilátóba, ahonnan ritkán látható nagyságú sásmező látványa tárult elénk, ám a nagy meleg miatt a madarak és négylábú barátaink is elhagyták a zöldellő Unka-lakóparkot, s minden bizonnyal a háborítatlan Veránka-sziget hűs, árnyékos részein találtak menedéket. A Molnárka tanösvény végén, mint túránk legészakiabb pontján fordultunk vissza, és Lassiig részben, azt követően egészében más, egyben jóval rövidebb úton érkeztünk vissza az Ökoturisztikai Központhoz, ahol még egy repetára is volt idő a büfénél. Több helyen készítették elő ekkor már a kezdődő vadászidény miatti zárásokat, talán mi voltunk idén az utolsók, akik ilyen hosszú gyalogtúrát tudtak tenni e vidéken.


Valamiért nagyon vártátok ezt a túrát. S úgy vélem, nem is okozott csalódást.

Köszönöm a részvételt!
Román Attila