Menü

Csapatás a Börzsönyben

2018. ápr. 26
0
3710
Csapatás a Börzsönyben

A Nagy-Hideg-hegy meghódítása két keréken

Két héttel a Velencei-tavat megkerülő családi bringatúránk után debütált a Túrabarátok első hegyi kerékpár túrája is, a Börzsönyben. A hegyi kerékpározásra jelentkezők közül, végül, a legelszántabb 5 fő találkozott a Kismarosra átszervezett kiindulási pontunknál (173 m tengerszint feletti magasság).
A kiemelkedően jó idő ezúttal is mellénk állt, szikrázó napsütésben kezdtük meg a 864 m magasságba nyújtózó Nagy-Hideg-hegyig tartó 21 km hosszú túránk első 6 km-es bemelegítő szakaszát Szokolyán át Királyrétig. Már 11 óra felett járt az idő, amikor a rendkívüli meleg és erős napsütés miatt egy hosszabb kulacstöltő és napvédő krémező megállót tartottunk Királyréten (320 m), majd visszaülve kerékpárjainkra nekivágtunk - egyelőre még aszfalton - az „alattomosan" néha már 5-6%-ban emelkedő hegymenetnek. Ezen a hozzávetőleg 3 km hosszú szakaszon még mindenki feltöltötte szénhidrát raktárait egy-egy müzli szelettel, csokival vagy banánnal, majd a Cseresznyefa parkolónál (420 m) végleg magunk mögött hagyva a műutat kezdődött az erdészeti úti „hegymászás". Tudva azt, hogy egy ilyen hosszú és meredek emelkedőn nem tud majd teljesen együtt maradni a csoport, még a parkolónál megbeszéltük, hogy a bevárási pont a 700 m magasságban található Magas Taxi turistaháznál lesz. A fárasztó de egyébként rendkívül jó hangulatú hegymenet közben némely sporttársunk még a „hegyi kerékpározás közbeni napolajozós számát is" bemutatta :-). Mindig tanul valamit az ember.

A turistaház sajnos nem üzemel(t), így a Taxi rétet övező hatalmas bükkösök árnyékába húzódva vártuk be egymást a megbeszéltek szerint, több más honfitársunkkal egyetemben, akik szintén ezt a vasárnapot választották a hegy kerékpárral történő meghódítására. Volt közöttünk olyan, aki ide megérkezve hirtelen azt hitte már a Nagy-Hideg-hegyen vagyunk, számára sajnos volt egy rossz hírünk: még 2 km és 160 m szintkülönbség vár ránk!".
Itt aztán elkészültek a kötelező selfiek, majd a szusszanásnyi pihenő után új erőre kapva nekiveselkedtünk a csúcsig tartó pár km-es utolsó - bár meredekségében legnehezebb - etapnak. Ezen a szakaszon utolértünk több előttünk induló bringás csapatot is, akiktől bezsebeltük a sporttársi biztató szavakat, hogy végül aztán a túra utolsó kilométerében a 20%-os meredekséget meghaladó emelkedőn mindenki a saját határait feszegetve   arathasson győzelmet a hegy felett.
A Nagy-Hideg-hegy nyújtotta egyedülálló Börzsöny/Dunakanyar panorámán túl már csak az ország legmagasabban fekvő turistaháza által kínált ebéd lehetőség gondolata villanyozott fel jobban minket az embert próbáló út végén. Én a magam részéről az utóbbi időben finomabb babgulyást biztosan nem ettem, mint ott akkor.

Nagyjából egy órát pihentünk fent a csúcson végül a csoportkép elkészültével és kulacsainkat újratöltöttük és készülődtünk túránk igazi csapatás részének számító downhill-jére. A csapat tapasztaltabb hegyi kerékpárosai által átadott 5 perces kerékpár kezelési tanácsokkal a fejünkben pár tekeréssel neki is lódultunk a több, mint 20 km-es lejtmenetnek. Vannak bringások, akik azt vallják: „azért szeretnek mászni, hogy aztán lejtmenetezhessenek". Mi a mászást is élveztük de tény, hogy az adrenalin faktor ilyenkor mutatkozik meg a legjobban. A táv feléig gyakorlatilag követtük az utat, amelyen felfelé jöttünk majd egy kínálkozó terepi lehetőséget kihasználva áttértünk egy igazi technikás és tanulást is ígérő szakaszra, amely ugyan egyikünket megörvendeztetett egy hátsó defekttel, mégis túránk egyik legélvezhetőbb és kihívást jelentő része lett.

Királyrétre begurulva újra bevártuk egymást és innen már moderált, levezető tempóban - újra aszfalton - kerekeztünk vissza a Duna és kiindulási helyünk irányába.
Autóinknál még megtartottuk a kötelező jó hangulatú ex post tapasztalati eszmecserénket, és természetesen megbeszéltük túraterveinket is a jövőre nézve.
Bár csak öten voltunk a túrán de talán ennek köszönhetően összességében egy nagyon jó csapatépítő hangulatú túra vált belőle, és biztos vagyok abban, hogy más kalandvágyó sporttársunkkal kiegészülve építhetjük a jövő hegyi kerékpáros túráit erre a nagyon jó kis vasárnapi csapatra.

Köszönöm srácok, hogy jöttetek!

Annus László

 

 

Címkék