A legendák völgye–Holdvilágárok körtúra tavasszal
Nehézségi fok:
6 900 Ft
A Visegrádi-hegység egyik legvadregényesebb szurdokvölgyének megismerésére invitálunk mindenkit. A kanyonszerű völgy kultikus helyként is ismert, és csodaszép kirándulóhely is egyben. Természeti és geológiai szempontból is különleges, védett erdőség részét képezi. Érdemes tehát velünk tartani, és megismerni vagy újra felfedezni ennek a helynek a varázsát.
A Visegrádi-hegység egyik legvadregényesebb szurdokvölgyének megismerésére invitálunk mindenkit. A kanyonszerű völgy kultikus helyként is ismert, és csodaszép kirándulóhely is egyben. Természeti és geológiai szempontból is különleges, védett erdőség részét képezi. Érdemes tehát velünk tartani, és megismerni vagy újra felfedezni ennek a helynek a varázsát.
A túrát Kiskovácsiból kezdjük, majd az alig több mint két kilométeres - ám kitett és kalandos - völgy után kis sétával érjük el a Lajos-forrást, ahol kis pihenőt tartunk, és iszunk a szintén jól ismert forrás vizéből. Itt nyugatra fordulunk és az erdő csöndjét élvezve a Hosszú-réten át jutunk el a Lom-hegy nyeregig, majd délre fordulva a piros jelzésen jutunk vissza Kiskovácsiba.
A völgyben több helyen gázlók ill. fatörzsek vezetnek át, egy hosszabb vaslétra is van, a szűk kanyonban óvatosan közlekedjünk. 10 éves kor feletti kalandvágyó gyerekeket is jó szívvel várunk!
Túratáv: 10 km
Szintemelkedés: 440 m
Találkozó helye, időpontja: 2023. április 1, szombat 9:30 órakor Kiskovácsiban itt: térkép.
(Tömegközlekedés esetén a 860-as buszt érdemes keresni, ami Szentendre felől, Pomázon át jön Kiskovácsiba.)
Érkezés helye és időpontja: a túra napján 14 óra körül a kiindulási pontra
Utazás: Az utazás közösségi közlekedéssel, saját autóval vagy telekocsival történik. Ezzel a rendszerrel szeretnénk a költségeket alacsonyan tartani és biztosítani azt, hogy a kislétszámú, igazi élményt adó túráinkat az igényeknek megfelelően szervezhessük!
A jelentkezéskor, kérjük, hogy jelöld meg, hogy milyen módon szeretnél a túra helyszínére érkezni. Amennyiben nem jelentkezik elég kocsival rendelkező sofőr, kisbusszal oldjuk meg az utazást! Ha vállalod, hogy mást is elviszel, akkor a benzin költségbe nem kell beszállnod.
Az utazása költsége telekocsival 1 000-2 000 Ft/fő között várható.
Étkezés: önellátó
Túra ára tartalmazza: túraszervezés, túravezetés
Túra ára nem tartalmazza: étkezés, utazás
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Várunk sok szeretettel:
A Túrabarátok Csapata
Kiss Benedek
Benedek igazi „mindenevő”. Szívesen tölti szabad- és munkaidejét a természetben magashegyi trekkingel, via ferrátázással, kajakozással, kerékpározással, motorozással és jógával. Túrázási tapasztalatait már 1991-ben kezdte gyűjteni. Hosszú évekig csak itthon túrázott és végigjárta az Országos Kéktúrát is. Nyughatatlansága nem tartotta a felszínen, ezért hosszú évekig a barlangok mélyét járta Magyarországon és külföldön. A barlangaszással párhuzamosan hegymászás kezdte el érdekelni. A 90-es évek végén, a csúcsmászások során ismerkedett meg a via ferrátázással, amibe első pillanattól kezdve otthon érezte magát. Erdők, barlangok és hegyek után, a vizek világát járta, ezért először Magyarország vizein majd külföldi vadvizeken gyűjtötte tapasztalatait és szívesen hódol a vitorlázás örömeinek is. Járt a nagyvilágban – Marokkó, Szíria, Irán, Európa országai, Anglia, Írország, India, Dél-Amerika, USA, Dél és Közép-Afrika. A világjárás, túrázás, hegymászás és különböző kultúrák megismerése szorosan összekapcsolódik nála, bárhol is jár a világba. Azért, hogy ismereteit, tapasztalatait átadja, utakat vezet USA-ba, Iránba és Izlandra. Kedvencei a magashegyi via ferráta túrák és könnyebb magashegyi csúcstúrák. Jelenleg intenzíven foglalkozik az önismeret és a jóga mélyebb szintjeivel és jóga oktatóként és önismereti programok keretében igyekszik tapasztalatait tovább adni.